A bejegyzést először is egy nagy KÖSZÖNÖM-mel kezdeném. Köszönöm Helgának, hogy megmutatta ezt a zenét. Eleinte nem tetszett, de azóta nem tudok szabadulni tőle. :)

Jogosítványom eme csonkított hazában szereztem, ahol mint tudott a jogosítvány megszerzéséhez vezető út elég rövid ahhoz, hogy komolyabb tapasztalattal felvértezve induljon neki az emberfia a vezetés rögös útján (hazánkban ez vehető szó szerint is). Nekem abban szerencsében volt részem, hogy elég sokat vezethettem édesapám szolgálati autóját, miközben figyelő szeme fürkészte tetteimet. Ő tanított meg, hogyan kell vezetni kanyargósúton, és télen. Utóbbiaknál, azt úgy kell érteni, hogy mondta, hogy mit kell tennem (ne, még nem válts, na most, és padlózd…). Tökéletes navigátor volt. Például ennek is tudható be, hogy család autónkkal, egy Nissan Vanette Cargo egész versenyképes vagyok kanyargós úton. Egy éve a Feleki-tetőn felfele haladva az előttem haladó Mondeót, meg Santafe-t nyomtam le, sőt a 3.-4. kanyarban meg is előztem őket. Aztán mikor vége lett a mókának elhúztak mellettünk. Ekkor már janik voltak a többlet erejükkel. :)

Drága jó édesapám vezetési tapasztalatát eléggé havas, és kanyarokban gazdag területen szerezte. Mikor megszerezte első autóját (ami egy farmotoros Dacia 1100 volt), akkor télen kiment a befagyott Marosra mókázni. Számára nem volt gond, ha lesett a hó. Mivel ott a mínuszok is röpködnek (tegnap -25°C-on állt a mutató), ezért, ahogy megszületett a család szemefénye (azaz ÉN), tuningolta a kocsik fűtését. A környék legjobban fűtött kocsija a miénk volt. :) Mikor ebben az országban kellett vezetnie elszörnyedt, hogy mennyire nem tudnak az itteniek vezetni. Még ma is eléggé fel tudja húzni magát, ha valaki előtte szöszöl. És azon a véleményen van mint Ábel, hogy maradjon inkább otthon. Első szolgálati autója egy Wartburg volt, a 4 hengeres 4 ütemű fajtából. Imádta az autót. Én is, ezen voltak az első vezetési szárnypróbálgatásaim. Magasabb építésű volt mint az átlag, így nem akadt fent soha. Havat csak a járdán lapátolt, máshol nem, inkább egy kocsit megdolgoztatta kocsit, de nem nagyon kelett. A téli gumikban nem bízott, ok: próbált már Viktoria téli gumit (a 70-es évek végén), és semmivel sem volt jobb mint a nyári (igazából tök ugyanaz a keverék volt mint nyári, csak a mintázat volt más). Ennek ellenére nem akadt el soha, és nem tartott fent senkit. Balesete se volt. Mára a helyzet megváltozott, hála nekem. Én beszéltem rá a téli gumira, mikor szolgálati társa egy Mazda E2200 kisfurgon személyében köszöntött rá a parkolóban. Aki nem ismerné: motor az első tengelyen, hajtás hátul. Télen, egy 100 kilós vasdarab, és 2 homokzsák volt az állandó útitársak. Hálás volt mind a kettő, nem papmogtak, nek kellett miattuk megállni pipilni.  De egy ehhez hasonló télen már ő se mert kimozdulni. Aztán a cég beruházott egy garnitúra téli gumiba. Nagyon meglepődött. Hűtlen lett állandó utasaihoz. Azután, ha volt egy hókupac, és nem volt a közelben hely, akkor beleparkolt. A kis Nissannunk hátsó kerekei közbeiktatásával halad előre, középmotoros, és difizár is van benne. Hátsókerékhajtásnak köszönthetően, nagyon jól lehet vele mókázni. Igaz egyszer egy félresikerült váltás miatt a gép keresztbe állt. Egy 2300 köbcentis dízelnél vigyázni kell a motorfékkel. :)  

Gumi ügyben pedig nekem motor terén van nagyobb tapasztalatom. 2007 óta a harmadik rendet koptatom. Amivel vettem, hát nem volt igazán meggyőző. Többször mentem be kanyarba úgy, hogy a motor fara olyan táncot lejtett, amit még Südi Iringó is megirigyelt volna a Szombatesti lázban. Na, azóta nem veszek Dunlop-ot. Volt aki dicsérte, de nekem nem jött be. Igazából akkor lett csereérett, amikor egy kisebbe (értsd kb 300-400 km) túra közepén konstatáltam, hogy hátsó gumma kerületének negyedén kikandikál a szövet. Második felvonásban egy Pirelli mellett tettem le voksomat, egy sport-túra garnitúra személyében. A választásban nagy szerepe volt, hogy occón adták. Occsoság oka: régi gyártás, akkor 2 éves volt. Mivel tudtában voltam ama infónak, hogy kb. 7 évig jó egy gumi, és én azt kb 1,5 szezon alatt elkoptatom belevágtam. 18e km-t szolgáltak. És most egy super-sport van a gépen. Emiatt támadnak is rendesen. Ok: nem szereti az esőt, nem túrázásra találták ki. (én meg vonzom az esőt, meg sokat túrázgatok) Igazából használtan vettem (30e volt a garnitúra, újonnan úgy 110e fele). Nem ilyet akartam, de ez lett. De ezzel nem akarom untatni a kedves olvasót. Amúgy nagyon meg vagyok vele elégedve. De több ilyen nem lesz, ár érték arányban nem az igaz. Max sport gumim lesz ez után, az is kétkomponensű. De az ember gyarló, és kíváncsi. A párkapcsolatban is van ilyen, hogy érzi az ember, hogy nem lesz teljesen felhőtlen és tartós, de vágy és a kíváncsiság vezérli.  :)

 

Címkék: gumik csúszkálás tökölés

A bejegyzés trackback címe:

https://kakikombo.blog.hu/api/trackback/id/tr321610190

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ábibébi (törölt) · http://kakikombo.blog.hu/ 2009.12.20. 11:22:32

Na, ehhez nem nagyon tudok mit hozzátenni. :) Talán annyit, hogy minden sofőrt rá kéne kényszeríteni valahogy, hogy megismerkedjen a téli vezetési körülményekkel.

sziszamisza 2009.12.21. 13:19:47

:) örülök, hogy tetszik a zene. Nekem is van jogsim, de télen nem vezetek :S

Saabó Lali 2009.12.21. 15:36:54

@sziszamisza: pedig felétek nem nagy a forgalom. és ott jól lehet gyakorolni. Egy tapasztalat vezető elmondaná az alapokat, szintem még élveznéd is. :) Meg idegeskednél velünk :)
süti beállítások módosítása