...mondta a vizsgabiztos 2000. december 21-én, miután leparkoltam a Petzvál utcai vizsgaközpont előtt. Egy pillanat alatt lezsibbadtam, éreztem, ahogy forró könnyek tolulnak a szemembe. A szívem hevesen vert, és ordítani tudtam volna. Ránéztem az oktatómra, aki teljesen értetlen pofát vágott, majd hátrafordult, mire a címben idézett úr, látva a helyzet komolyságát, gyorsan befejezte a mondatot: „… mostantól öné a felelősség.”
Én még mindig nem fogtam fel, hogy sikerült, átmentem a forgalmi vizsgán, ráadásul elsőre… Pedig nem volt bélelt boríték. Csak ültem és markoltam a kormányt. Aztán mikor az oktatóm megbökött és szélesen vigyorgott, akkor felengedtem és nekem is körbeszaladt a szám a fejemen.
December 28-án vettem át a jogosítványomat, rettentő büszke voltam magamra. Még a régi formátumú, rózsaszínű, papírjogosítványt kaptam, az utolsók egyikeként. 2010 októberéig érvényes. Eljátszottam a gondolattal, hogy bejelentem, hogy elvesztettem, így megtartom emlékbe. :)
Már látom, ahogy Ábelnak vészjóslóan villog a szeme… :D
Nagyon sok előítélet van a női vezetőkkel szemben. Pl. nem is olyan rég Ábellal autókáztunk, s én vezettem. Épp lejtőben gurultunk, mikor visszakapcsoltam hármasba, ahogy illik, ha lejtőn megy az ember. Erre Ábel azt mondja: „de ügyes vagy!”. Már nem tudom szó szerint idézni, de valami ilyesmit mondott. Megdicsért egy olyan dologért, ami teljesen evidens. Mintha én megdicsérném, ha lehúzza a vécét maga után. :D Mondjuk Ábel még istenes, legalább nem szólogat be (olyan sokszor), apám viszont mindent szóvá tesz, úgyhogy soha nem vezetek, ha ő is jön. Kétszáz méter után már veszekszik. Miért így, miért nem úgy, miért nyomom a gázt, ha látom, hogy fél kilométerre a lámpa pirosat mutat, miért nem váltok már, tönkreteszem az autót… Csak az a baj, ha ő vezet, akkor negyvennel megyünk városban, autópályán elérjük a varázslatos 80-100 km/órás sebességet… Úúúú! A Suzuki mindenkiből tattert csinál.
Bennem is van nagyon sok előítélet. Például amikor elém kerül egy Suzuki/Thalia, benne egy kalapos öreg hölggyel/ úrral, akkor tudom, hogy annál a sebességnél, amit diktálni fog, akár le is dőlhetnénk piknikezni. Nem mindig jön be (najó, az esetek 99%-ban igen :D).
Amikor az első hó leesett, egy hete, reggel mentem a Budaörsi úthoz egy meredek kis mellékutcán lefelé. Előttem egy Maruti belecsúszott egy furgonba, s mivel ez egy igen szűk utca, így hát előre nem is lehetett menni. Megálltam, és hátramentem szólni a mögöttem jövőnek, hogy előttem összementek, szerintem tolassunk vissza. A baj csak az volt, hogy közben érkeztek folyamatosan az autók. A fickó, akinek szóltam elindult megtanácskozni azzal a 3-4 autóssal, akik mögöttünk jöttek, hogy akkor vissza az egész. Jön vissza, és mondja, hogy egy volvós mindenáron itt akar elmenni. Hát jó… Kicsit aggódtam, hogy fogok visszatolatni, amikor lejtőn állok, ésmégráadásul csúszik is, de még csak ki se pörgött a kerék. Félre álltunk a járdára, a volvós meg nagy büszkén elindult, majd megtorpant ott, ahol én álltam. Hehehe… kaján vigyor terült el a képemen, és még távolodóban is azt néztem, hogy neki nem sikerült az, ami nekem. Lejtőn visszatolatni. Nagyon gonosz voltam, de otthagytam… A sofőr férfi volt.
